SZERETETTEL VÁRUNK MINDENKIT A BÜTTNER BORÁSZAT STANDJÁNÁL!

“Badacsony Bor7

Megújult fesztivállal várja a látogatókat a balatoni borok zászlóshajója.

A több évtizedes múltra visszatekintő Badacsony Bor7 rendezvény idén megújult formában, minőségi borokkal, magyar és nemzetközi fellépőkkel, workshopokkal és helyi street food kínálattal várja az érdeklődőket 2017. július 14-30. között a Badacsony Parkban. A fesztivál egyik újítása, hogy a kitelepülő 14 borászat zöme ezúttal a színpadon is bemutatkozik majd esténként. Szintén különlegessé teszi az idei eseményt, hogy Badacsonytomaj a borvidék központjaként éppen 30 évvel ezelőtt nyerte el a „Szőlő és Bor Nemzetközi Városa” kitüntető címet.

Hazánk egyik legrégebbi és legnagyobb fehérbor-termelő vidéke a Badacsony, ahol ismét egyre nagyobb számban jelennek meg a minőségi bort kínáló, kisebb családi pincészetek. A borvidék kitűnő adottságainak, valamint a helyi bortermelők minőség iránti elkötelezettségének köszönhetően vált a balatoni borok erős zászlóshajójává Badacsony, amely például a kizárólag itt termő kéknyelű szőlőfajtának is otthont ad.

A Badacsonyi Borvidék legjobb 14 pincéjének borai mellett a Bor7 látogatói idén is találkozhatnak a Reneszánsz Badacsonyi Pálinkaház kínálatával, a Szegi Családi Gazdaság különleges tehén- és kecskesajtjaival, valamint „hamubasült” pogácsát és kürtőskalácsot is fogyaszthatnak majd. Ezen felül több badacsonytomaji vendéglátóhely is kifejezetten a Bor7 idejére készülő specialitásokkal várja a vendégeket.

A megújuló Badacsony Bor7 fesztiválon a gasztronómiai élményeket kora este a színpadon zajló beszélgetések, majd könnyűzenei programok teszik teljessé. A látogatók olyan neves fellépőkkel találkozhatnak Badacsonytomajon, mint a Kerekes Band, a Blahalouisiana, az Éliás Jr. Trio, a Lóci játszik vagy a Sean Koch Trio.

A Bor7 illeszkedik a Hetedhét Badacsony programsorozatba, amely egészen őszig kínál változatos kikapcsolódást, hiszen nem csak nyáron érdemes ellátogatni Badacsonytomajra. A hét kiemelt rendezvényen túl számos más eseményt is felölelő „Badacsony első látásra” brand alatt további lehetőségek is várják az érdeklődőket az év során.

A Badacsony Bor7 rendezvényen kiállító pincészetek: Borbély Családi Pincészet, Büttner Borbirtok, Fata Pince, Folly Arborétum és Borászat, Istvándy Birtok, Laposa Birtok, Málik Pince, NAIK Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet Badacsony, Németh Pince, Sipos Borház, Szeremley Birtok, Szent György – Pince, Varga Pincészet, VáliBor.

PROGRAMOK:

2017. Július 14.

20:30

Stahl Barbara – Havai Gábor duó

Stahl Barbara (ének) és Havai Gábor (gitár, ének) akusztikus formációja 4 éve alakult. Feldolgozásokat és saját szerzeményeket is játszanak – köztük populárisabb dalokat is újragondolva. Barbara a jazz-es, soul-os, rnb-s vonalat követi, Gábor pedig a rock-os lüktetésű, alternatívabb számokat kedveli. Rengeteg átfedés és improvizálás fűzi össze a kettőjük különböző stílusát és egyéniségét. Koncertjeik mindig megadják az esték hangulatát, vagy épp alkalmazkodnak ahhoz. Izgalmas, örömteli, szívből jövő.

2017. Július 15.

19:00
Badacsony Bor7 ünnepélyes megnyitása,
Badacsonyi Hegyközségi Borverseny eredményhirdetése,
Badacsonytomaj Város Bora 2017 Borverseny nyertesének köszöntése.

20:00
Tördemic Néptáncegyüttes
A csapat tagjai Badacsonytördemic és környékén élő, népi kultúra iránt érdeklődő lelkes fiatalok. A táncegyüttes célja a tagok minél magasabb szintű szakmai fejlesztése mellett a népszokások hiteles bemutatása, megismertetése, továbbadása a felnövekvő generációk számára.

21:00
Éliás Jr. Trio
Éliás Gyula alias Éliás Jr. Artisjus díjas énekes a magyar klubélet egyik meghatározó és egyben legsokoldalúbb egyénisége. Nem csak meghitt duóban, hanem egy igazán pörgős trióban, vagy az egyedülálló koncertélményt adó nagyzenekari formációban is fellép, koncertjein rendszerint táncra perdül a közönség. Repertoárja az ismert saját szerzeményein – a Jól vagyok, Funky groove, Úgy lennék – túl a legnagyobb világslágerekig terjed Barry White-tól  akár Máté Péterig.

2017. Július 16.

18:30
Hangácsi Márton
Hangácsi Márton egy csupaszív, bohém férfi, egy reneszánsz trubadúr, mindez egy ízig-vérig posztmodern zenész bőrében. Márton a színpadon egyszálgitáros előadóként olyan lazán és könnyedén képes magával ragadni a közönséget, hogy közben egy kicsit mindannyian kapunk abból az örömből és életigenlésből, ami belőle és muzsikájából fakad.

20:30
Creative Sound System
A Creative Sound System egy Tapolcáról indult, 7 tagú könnyűzenei formáció. A zenekar 2012 -ben alakult, azóta elkészített egy 11 saját dalt tartalmazó lemezt és folyamatosan koncertezik. A World In Motion Projekt közönségnyertese és az A38 Hajón megrendezett 4. Talentométer tehetségkutató döntőse. Dalaikban megmutatkoznak reggae, funk, pop, rock, latin és jazz elemek is. 2017 tavaszán jelent meg Szálljunk! című EP-jük.

2017. Július 17.

20:30
Mongoose Limit
A csapat saját számainak stílusáról elmondható, hogy nem más, mint “lágyabb rockzene, erőteljes dzsesszes hatással, teletűzdelve kifinomult zenei megoldásokkal, váltásokkal”. (kulturgyom.hu) A tagok színes zenei háttérrel rendelkeznek, sok felől merítve inspirációt, így a végeredmény legegyszerűbben a progresszív jelzővel jellemezhető. Több szám alapja Hunor külföldi útján született, amely során utcazenélt, stoppolt hét hónapot Európában. Az ötletekből itthon dalok készültek, a dalokból album született. Ez lett az Easy. A zenekar 2017-ben második albumán dolgozik, amelyről a koncerteken már elhangzik néhány új dal is.

2017. Július 18.

20:30
Járai Márk
Márkot a legtöbben Marsalkó Dávid oldalán ismerték meg, hisz ő is tagja a Halott Pénz nevű formációnak. Előtte rengeteg covert készített híres előadóktól, többször is koncertezett kisebb kávézókban, szórakozóhelyeken. Most a Bor7-en mutatja meg, hogy egyedül is érdemes néha fellépnie.

2017. Július 19.

20:30
Canarro
A Canarro magával ragadó zenéje a tradicionális gipsy jazz, másnéven a manouche swing köré épül. Különlegességük a Django Reinhardt által méltán elhíresült stílus és a békebeli magyar jazz ötvözése. A tagok elsőként képviselik Magyarországon ezt a műfajt, izgalmas zenei utazásban varázsolják elénk a 20-as, 30-as évek swing és jazz zenéjét dinamikus, improvizatív és felemelő dallamokon keresztül.

2017. Július 20.

20:30
Lóci Játszik
2017 óriási fordulópont a Lóci Játszik zenekar életében. Január 1-jén megjelent új lemezük, a Krokodil, majd az „Év felfedezettje” kategóriában Fonogram díjat vehettek át, most pedig a közönségszavazatok alapján megnyerték a 4. Nagy-Szín-Pad! versenyt! Így 2017-ben Lóciék már nagyszínpados zenekarként érkezhetnek a legnagyobb hazai fesztiválokra! A Ki Mit Tube siker, a VAN című mozi zenéje, a Veszprémi Utcazene közönségdíja mind hozzájárultak a növekvő ismertséghez és a telt házas koncertekhez.  Aki egyszer elmegy egy Lóci koncertre az szinte egyből rajongóvá válik, hiszen az alternatív-pop stílusú dalok és Csorba Lóci érzelmesen ironikus, de még inkább tartalmas szövegei, gyorsan magával ragadják a közönség figyelmét.

2017. Július 21.

20:30
F.R.B.
A zenekar 2009-ben alakult Sopronban. Széleskörű referenciával rendelkeznek, eddig öt ízben volt alkalmuk játszani a VOLT Fesztiválon, kétszer az EFOTT-on. Az F.R.B. stílusát nehéz lenne behatárolni, hiszen számos műfaj keveredik zenéikben. A fő zenei irányvonaluk az alternatív rock, pop-rock. Saját zenéiken kívűl szélesítik repertoárjukat számos izgalmas feldolgozással is.

2017. Július 22.

20:30
Stahl Barbara – Havai Gábor duó
Stahl Barbara (ének) és Havai Gábor (gitár, ének) akusztikus formációja 4 éve alakult. Feldolgozásokat és saját szerzeményeket is játszanak – köztük populárisabb dalokat is újragondolva. Barbara a jazz-es, soul-os, rnb-s vonalat követi, Gábor pedig a rock-os lüktetésű, alternatívabb számokat kedveli. Rengeteg átfedés és improvizálás fűzi össze a kettőjük különböző stílusát és egyéniségét. Koncertjeik mindig megadják az esték hangulatát, vagy épp alkalmazkodnak ahhoz. Izgalmas, örömteli, szívből jövő.

2017. Július 23.

20:30
Sean Koch Trio
A Sean Koch Trio Dél-Afrikából látogat el hozzánk. 2016 elején állt össze három jó barát, hogy egyedi stílusban játszanak: ötvözik az alternatív népzenét, az életigenlő szörfös hangulatot és a vidám rock-ot, mely háttérzenének és táncoláshoz is kitűnő. A fiatal csapat többször is koncertezett az elmúlt évben Európában, idén a Veszprémi Utcazene Fesztivál mellett a Bor7-re is ellátogatnak.

2017. Július 24.

20:30
Cafe Quartet
Mint nevük is árulkodik róla, a Cafe Quartet nem egy „klasszikus” vonósnégyes. Bár a formáció hagyományos, ám a zenei „aromák” különlegesek, változatosak. Ennek egyik titka az együttes saját és egyben egyedi zenei átirataiban rejlik: kedvelt filmzenék, könnyűzenei slágerek, tangók, és népszerű latin dallamok – kifejezetten a Cafe Quartet ízlésvilágához igazítva, de nem kihagyva repertoárjukból a magas művészi színvonalat megkövetelő komolyzenei darabokat sem.

2017. Július 25.

20:30
Szakonyi Milán
Szakonyi Milán, mint sokan mások a mai fiatal zenészgenerációból, szintén a Kőbányai Zenei Stúdió volt hallgatójaként bontogatja szárnyait a könnyűzene egén. Alapító tagja volt a Budapest Voices-nak, 2013 óta pedig a nemzetközileg is elismert Balázs Elemér Group férfihangja. 2015-ben részt vett a Bécsben megrendezett 60. Eurovíziós Dalfesztiválon Csemer Boglárka produkciójában. Azóta megannyi pop-produkcióban hallhatjuk hangszeresként és énekesként is egyaránt. Szóló fellépésein gitárkísérettel ad elő ismert, közkedvelt dalokat magyar és nemzetközi repertoárjából. A feldolgozott szerzeményeket a saját zenei világán keresztül szólaltatja meg, melynek része az elektronikai eszközök, effektek által nyújtott lehetőségek használata is.

2017. Július 26.

20:30
Hello Kids és Gájer Bálint
Hello Kids: A zenekar repertoárján magyar és külföldi slágerek szerepelnek, a 70-es évektől egészen napjainkig. Az együttes erénye, hogy mindent hangszeresen, zenei alapok alkalmazása nélkül, szólaltatnak meg. Gájer Bálint: 2013-ban a TV2 „the Voice” című műsorának ezüstérmese. A „swing hercege”, aki minden embert táncra perdít zenéjével.

2017. Július 27.

20:30
Blahalouisiana
A Blahalouisiana 2012 nyarán alakult a nagykiadós Jacked legénységéből. A gyönyörű hangú Schoblocher Barbara által vezetett zenekar első single-je, a ‘The Wanderer’ három héten keresztül őrizte helyét az MR2 top 30-as listájának dobogóján. A csapat a 60-as évek és a modern amerikai dalszerzők által inspirált, blues-os, country-s elemeket alkalmazó rockzenekar.

2017. Július 28.

20:30
Stahl Barbara – Havai Gábor duó
Stahl Barbara (ének) és Havai Gábor (gitár, ének) akusztikus formációja 4 éve alakult. Feldolgozásokat és saját szerzeményeket is játszanak – köztük populárisabb dalokat is újragondolva. Barbara a jazz-es, soul-os, rnb-s vonalat követi, Gábor pedig a rock-os lüktetésű, alternatívabb számokat kedveli. Rengeteg átfedés és improvizálás fűzi össze a kettőjük különböző stílusát és egyéniségét. Koncertjeik mindig megadják az esték hangulatát, vagy épp alkalmazkodnak ahhoz. Izgalmas, örömteli, szívből jövő.

2017. Július 29.

20:30
Kerekes Band
A Kerekes Band az utóbbi évek egyik legütősebb világzenei bandája: hasító ethno-funk, felszabadító csángó boogie, nagy terpeszes rock ‘n’ roll. „Egy fantasztikus zenei utazásra visznek el minket tradicionális hangszereikkel: a kobozzal, a háromhúros brácsával és (a virtuóz zenész, zenekarvezető: Fehér Zsombor kezében) a pásztorfurulyával, melyeknek játékában a punk, a funky és a dance keveredik a magyar népzenével, sok nagyszerű dobmenettel és kitűnő hangzással megerősítve. (…) Ez a banda az, amire feltétlenül le kell csapni.” (Mark Espiner, Songlines magazin UK)

2017. Július 30.

20:30
NÁGI
Nagy Brigitta NÁGI tavaly végzett a Kőbányai Zene Stúdióban és számos hazai produkcióban feltűnt már vendégelőadóként. 2016 decemberében jelent meg debütáló dala, az Elfújtam. NÁGI januárban készített egyedi Michael Jackson feldolgozása saját oldalán 2,5 millió, de különböző gyűjtőoldalak feltöltéseivel együtt összesen több, mint 10 millió megtekintésnél jár a Facebook-on.

Bor7 DJ-je – minden este a fellépő után
Roger Bucks (Robi)
A budapesti fiatalember lakótelepen nőtt fel a 80-as, 90-es években. A telepi nyitott ablakos zenehallgatási szokások, a szociális összejövetelek, valamint apa kazetta- és bakelitgyűjteménye lehetővé tették számára, hogy fiatalon sok fajta zenét ismerjen meg. Később a rádiózás, diszkózás, valamint a stúdiómunkák szélesítették a zenei látószögét, de a külföldi utakon és az Angliában eltöltött 8 éve alatt szerzett személyes élményei, emberi kapcsolatai, amelyek igazán rányomták a diverzitás bélyegét stílusára. A Bor7-en szórakozni vágyók kedvében járva, több kor, több stílus, több kultúra muzsikáiból válogatva pörgeti a talpalávalót.

Kiállító borászatok:

Borbély Családi Pincészet

Első Magyar Borház- Szeremley Birtok

Folly Arborétum& Borászat

Istvándy Pincészet

Laposa Birtok

Málik Pince

Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet Badacsony

Németh Pince

Sipos Borászat

Válibor

Varga Pincészet

Szent György Pince

Fata Pincészet

Büttner Borászat

Reneszánsz Badacsonyi Pálinkaház

Tehén- és kecskesajtok
Szegi Családi Gazdaság

„Hamubasült pogácsa”

Kürtöskalács

A szervezők a program változtatásjogát fenntartják!”

A RENDEZVÉNY HELYSZÍNE

Forrás: https://www.programturizmus.hu/ajanlat-badacsonyi-borhetek-balaton.html